Milyen kapitalista a magyar állam?

"1995-ben a valamikori szocialista állami vállalatokból átalakult, tartósan állami tulajdonban tartandó társaságok száma 160 körül volt, 2002 óta azonban folyamatosan csökken. Előbb 72 nemzetstratégiai jelentőségű céget vontak ki azok köréből, amelyek értékesítésétől tartózkodni kell, míg a tavaly elfogadott vagyontörvény alapján újabb 44-et - magyarázta Bencze Izabella.

Kikerültek a körből többek között a víziközmű-társaságok, a hungarikumok, minden állami rehabilitációs társaság - amelyek állami feladatként a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását oldották meg -, valamint a Budapest Airport egy része, illetve a Nemzeti Tankönyvkiadó - mondta a szakértő.

A vagyontörvény egyik esetben sem tartalmazott indokolást arra nézve, miért kerülnek ki és válnak üzleti vagyonná, azaz értékesíthetővé a társaságok - jegyezte meg Bencze Izabella.

Az állam nem rendelkezik olyan vagyonmegőrzési stratégiával, amely közmegegyezésen alapulna: ad hoc jelleggel, az államháztartási hiány mértékéhez igazodva vesz ki és ad el társágokat a nemzeti vagyonból - hangsúlyozta a KVI volt igazgatóhelyettese."

A válasz a kérdésre: koncepciótlan, stratégiátlan, rossz gazda. A fiskális hiány a politikai elit felelőtlenségéből és nem külső gazdasági tényezőkből ered! A hiányt generáló poltikai elit pedig a mardékok felélésével - a közjavak értékesítésével - hozza újra "nyerő" helyzetbe magát. Akárhogy is nézem, ez tipikusan élősködő mentalitás. A demokrácia hatalmi eszköz a profit privatizálásához, és veszteségek társadalmasításához.

Privatizálódottan

"1988-ban 2900 szocialista állami vállalat volt Magyarországon, amelyek mintegy 60-70 százaléka spontán, azaz államilag nem irányított privatizációval, mélyen alulértékelve, vagy különböző spekulációk kapcsán ingyen, illetve erősen támogatott hitelekkel került magánzsebekbe - közölte Bencze Izabella.
A kiüresített vállalatokat jórészt szanálták. Ebből a folyamatból, bár egyelőre kimutathatatlan, több ezermilliárdos kár érte az államot - fűzte hozzá a KVI volt igazgatóhelyettese."
Forrás : Inforádió

Életen át tartó tanulás

Az Európai Uniós dokumentumok előszavának terjedő gondolata, hogy az európai társadalomfejlődés korábbi korszakaiban a feudális földtulajdonnak, majd a tőketulajdonnak volt alapvető fontossága a fejlődés szempontjából, korunkra azonban a tanulás - tudás vált meghatározó szerepűvé. A tudás alapú társadalom ideje érkezett el.
Megítélésem szerint célszerű a gondolatot ideologikus tartalma felől értékelni. Egyfelől minden társadalom tudásalapú valamilyen mértékben. Az egyiptomi mérnökök 5000 év távlatában is csodálatra méltó tudással rendelkeztek. Másrészt elfogadhatatlan állítás, hogy a tudásalapú társadalom bármilyen formában felülírná a kaptitalizmus elosztási és termelési elveit. (Az utóbbi 50 évben az új, legújabb és leg-legújabb korszakolás divatja inkább ideológiai mintázat váltásokat, mint lényegi változásokat követ.) Az tudásalapú társadalom tehát ideológia. Ebben a funkciájában feltehető a kérdés: qui prodest? Kinek az érdekét szolgálja. Egyik válaszlehetőség szerint a tudásalapú társadalom és az egész életen át tartó tanulás gondolatkörével a kompetens munkaerő megtermelésének költsége áthárítható az egyénre. Az egyén tehát nem csupán önnön rekreációs újratermelését kell, hogy elvégezze a legközelebbi munkába állásig, hanem - ha tovább kíván lépni - időről-időre frisstenie kell saját tudását. Ha kapitalizmusban élünk, biztosra vehető, hogy a tulajdonosi, befektetői réteg kísérletet tesz arra, hogy a kompetenciák és tudás megtermelésének költségeit a közszférára, vagy az egyénre hárítsa át. Az életen át tartó tanulás koncepciója, illetve a tudás alapú tanulás gondolatköre ideológiaként felfogva éppen ezt a célt hivatott elérni. A saját tudásod, legyen saját befektetett tőkéd, melyet te halmozol, mi használunk, mondhatná minden olyan cég vezetője, amely nem képzés révén szerzi be a munkaerőt.